Tempoviadal
2019. 03. 20. (szerda)
Az ember, aki mindig emeli a tétet: DJ Bootsie összegezve lép tovább (vagy: szintet) 3 nagylemez és 2 EP után Bootsie ismét új anyaggal készül, ami megkoronázza majd az eddigi életművet: esszenciáját adja mindannak, amivel eddig a közönség elé állt. A teltházas MÜPA-s és trafós koncertek után a jövő évi Tavaszi Fesztiválon mutatja be most készülő új nagylemezét, amit a Talamba Ütőegyüttes játéka tesz még varázslatosabbá és különlegesebbé.
Annak ellenére, hogy egyfajta összegzésként is
felfogható majd a következő nagylemez, lesznek rajta új dolgok is, mert
folyamatos a kísérletezés és a friss impulzusok keresése kiemelt fontosságúak
Bootsie esetében. A már említett Talamba ütősök közreműködése mellett az
elektronikus alapok használata (vagy: az
elektronikus hangzás) is erőteljesebbé válik az új albumon, és így a
koncerten is. A ritmus őrületessé válik: a tizenhatodok és harminckettedek
jófajta őrületbe kergetik az anyagot, feszessé, sodróvá és
olykor absztrakttá formálják azt. Ezt az egészen mélyről jövő, különleges
lüktetést fokozza majd a Talamba Ütőegyüttes, akik a lemezbemutató estének
is közreműködő vendégei lesznek.
Bootsie és a Talamba találkozása olyan, mint amikor a civilizációtól elzárt
törzshöz váratlanul betoppan egy DJ, aki beszáll hozzájuk a zenélésbe, a
zsigeri, ösztönös törzsi dobritmusokat repetitív gépi alapokkal és hangokkal
teljesíti ki és erősíti fel. Persze ez
elektronikus zene és a törzsi ritmusok találkozása nem újdonság, de mindig
aktuális és törvényszerű. A masszív ütemekre fokozódó eksztatikus tánc ugyanúgy
az elektronikus koncertek és partyk jellemzője, mint a törzsi szertartásoké.
A lemezbemutató koncerten a
perkusszív, törzsi dobos, marimbás, vibrafonos, kongás hangzás harmonikusan
válik eggyé Bootsie gyakran éteri, filmzenés hangulataival, ezt a teljességet
pedig virtuóz szólók (a scratchtől a furulyáig) fogják még színesebbé tenni.
Egy Bootsie koncert nem maradhat karakteres,
meghatározó vizuális és fényjáték nélkül, ami ezúttal is a kiváló VJ, Kemuri
művészi szakértelmét dicséri majd. Az izgalmas és változatos, hol pergő, hol
belassuló képek mindig tökéletesen ágyaznak meg a Bootsie koncertekre jellemző
monumentalitásnak és könnyebbé, otthonosabbá teszik azt a spirituális utazást,
ami ilyenkor mind egyéni, mind közösségi szinten, az egyes fejekben és a
kollektív tudatban egyszerre zajlik.