Tempoviadal




Az ember, aki mindig emeli a tétet: DJ Bootsie összegezve lép tovább (vagy: szintet)

3 nagylemez és 2 EP után Bootsie ismét új anyaggal készül, ami megkoronázza majd az eddigi életművet: esszenciáját adja mindannak, amivel eddig a közönség elé állt. A teltházas MÜPA-s és trafós koncertek után a jövő évi Tavaszi Fesztiválon mutatja be most készülő új nagylemezét, amit a Talamba Ütőegyüttes játéka tesz még varázslatosabbá és különlegesebbé.


Annak ellenére, hogy egyfajta összegzésként is felfogható majd a következő nagylemez, lesznek rajta új dolgok is, mert folyamatos a kísérletezés és a friss impulzusok keresése kiemelt fontosságúak Bootsie esetében. A már említett Talamba ütősök közreműködése mellett az elektronikus alapok használata (vagy: az elektronikus hangzás) is erőteljesebbé válik az új albumon, és így a koncerten is. A ritmus őrületessé válik: a tizenhatodok és harminckettedek jófajta őrületbe kergetik az anyagot, feszessé, sodróvá és olykor absztrakttá formálják azt. Ezt az egészen mélyről jövő, különleges lüktetést fokozza majd a Talamba Ütőegyüttes, akik a lemezbemutató estének is közreműködő vendégei lesznek.

Bootsie és a Talamba találkozása olyan, mint amikor a civilizációtól elzárt törzshöz váratlanul betoppan egy DJ, aki beszáll hozzájuk a zenélésbe, a zsigeri, ösztönös törzsi dobritmusokat repetitív gépi alapokkal és hangokkal teljesíti ki és erősíti fel.  Persze ez elektronikus zene és a törzsi ritmusok találkozása nem újdonság, de mindig aktuális és törvényszerű. A masszív ütemekre fokozódó eksztatikus tánc ugyanúgy az elektronikus koncertek és partyk jellemzője, mint a törzsi szertartásoké.

A lemezbemutató koncerten a perkusszív, törzsi dobos, marimbás, vibrafonos, kongás hangzás harmonikusan válik eggyé Bootsie gyakran éteri, filmzenés hangulataival, ezt a teljességet pedig virtuóz szólók (a scratchtől a furulyáig) fogják még színesebbé tenni.

Egy Bootsie koncert nem maradhat karakteres, meghatározó vizuális és fényjáték nélkül, ami ezúttal is a kiváló VJ, Kemuri művészi szakértelmét dicséri majd. Az izgalmas és változatos, hol pergő, hol belassuló képek mindig tökéletesen ágyaznak meg a Bootsie koncertekre jellemző monumentalitásnak és könnyebbé, otthonosabbá teszik azt a spirituális utazást, ami ilyenkor mind egyéni, mind közösségi szinten, az egyes fejekben és a kollektív tudatban egyszerre zajlik.