Talamba a Prima Primissimában!
2015. 12. 01. (kedd)
December 4-én a Prima Primissima Díjátadó Gálát a Müpából élőben közvetíti 21.55-től a Duna Televízió.
A díjátadó műsort a Talamba Ütőegyüttes fogja megkezdeni.
Ezen a különleges estén egy különleges produkcióval állunk színpadra és nyitjuk meg ezt a díjazottak valamint a szavazók számára is nagyon fontos eseményt. Maga a rendezvény is felemelő, hiszen magunk választjuk ki azokat a különböző területeken jeleskedő személyeket, akik kiérdemlik szavazataink alapján ezt az elismerést.
A fellépésünk különlegessége, hogy 80 gödöllői gyermekkel és Falusi Mariannal adjuk elő Miki 2014-ben írt számát, amely a tavalyi MÜPA nagykoncerten debütált és akkor - angol nyelven - óriási siker volt.
Az említett nagykoncert rendezője Böhm György dramaturg, rendező, gagman, aki a Prima Primissima díjátadóját is rendezi.
Az Ő ötlete volt, hogy ezt a sokszereplős számot fordítsuk le magyar nyelvre és ezzel nyissuk meg ezt a nem mindennapi rendezvényt.
A Jöjj közénk című szám azért egy rendkívüli produkció, mert a gyermekkórus hanggal, kézzel, lábbal, csettintéssel egy vihar kialakulását imitálja. Amikor a vihar kiteljesedik és eluralkodik felettünk, a csodálatos hangú Falusi Mariann és a Talamba feloldja a vihar okozta feszültséget. Az eredeti angol nyelvű vezióban egy trópusi vihar kialakulását hallhattuk, melynek a végén afrikai énekre és táncra hívó dobolásba keveredünk. Ebben a számban a gyermekeken kívül a Talamba tanítványait is segítségül hívtuk.
Péntek este egy olyan monumentális színpadi élmény részesei lehetünk, mely úgy is a teljesség érzésével tölt el bennünket, ha becsukjuk a szemünket és úgy hallgatjuk végig ezt a számot.
A sok szereplő miatt sajnos még csak másodjára van lehetőségünk ezzel színpadra állni, ezért ez nekünk is óriási élményt nyújt.
Nézzetek minket pénteken este a Duna tévén!
Cimkék: talamba Prima Primissima