Szita Eszter
2016. 01. 21. (csütörtök)
Mint azt korábbn megígértük, bemutatjuk nektek a február 21-i koncertünkön közreműködő művészeket. Szomor Gyuri után, most - ha eddig nem ismertétek- Szita Eszterről írunk Nektek:
Szita Eszter a CimbaliBand énekesnője sejtelmes hangjával A szivárvány havasán balladában énekeli majd el a lány szerepét.
Szita Eszter gyermekkora óta együtt él a zenével, de mindennapjait is az éneklés tölti ki. Civilben óvónő, ám munka után sem tétlenkedik, népdalkört vezet, A Turai Énekmondók oszlopos tagjaként, és szólóban is több neves népzenei verseny illetve díj nyertese. A CimbaliBand énekesnőjeként megismerkedett a balkáni népek zenéjével is, a zenekar dal és hangulat felelőse.
Eszterrel és CimbaliBand-del már több alkalommal volt szerencsénk közösen fellépni. Az egyik ilyen lehetőség az Orient előadások során adódott és itt született meg az az ötlet is, hogy Esztert - most a zenekara nélkül - meghívjuk egy közös produkcióba. A Tour de Drums koncerten a Neki kiválasztott dalhoz autentikus igazi női, népi énekhang szükséges. Eszter ennek a műfajnak az egyik nagy tudója, egy igazi ethno díva...
További blog bejegyzések:
- Szomor György
- Már szavazhattok a Hungary Got Talent döntőseire, adjátok le a voksotokat a Talambára!
- A Talamba bejutott a Got Talent döntőjébe
- Talamba a Prima Primissimában!
- Grünvald László - A Talamba zeneszerzője és gitárosa
- Talamba a Got Talentben
- V. Nagy Tamás - A Talamba informatikai guruja
- Szitha Miklós - A Talamba zeneszerzője
- Zombor Levente - A Talamba leggyorsabb kezű tagja
- "60 perc alatt a Föld körül"
- Talamba, 8.08 - Minden reggel, RTL klub
- Tour De Drums